Az előző rész tartalmából: Ott hagytuk abba, hogy egy végrehajtási árverésen mindenki részt vehet, így Doktor Utriusque első, nem jogi természetű, kérdése az volt kedves ügyfeléhez, hogy miért akar csillagászati összegért megbízni egy céget egy olyan feladatra, amit különösebb szakértelem nélkül maga is el tud végezni és nem is kerül sok időbe? (A csillagászati összeg a konkrét esetben egy szép kerek hat számjegyű minimum díj és az ingatlan érték 5%-a, plusz még sikerdíj volt.) A végrehajtásra ítélt ingatlanok közti keresgélés, regisztráció, licitálás nem igényel tudományos fokozatot, bárki könnyedén meg tudja csinálni.
Doktor Utriusque második, szintén nem jogi természetű kérdése az volt, mégis hogyan tud rentábilisan működni egy cég, aki olyan szolgáltatást nyújt, ami erősen túlárazottnak tűnik és nem sok plusz szolgáltatást nyújt. Gyorsabban tudják beírni a nullákat és lenyomni a licit gombot? Vagy olyan ingatlanokra is tudnak licitálni, ami nincs a rendszerben, avagy a licit kicsit később zárul náluk, mint más földi halandónál?
Értelemszerűen utóbbi felvetések nem épp a jogszerű működés irányába mutatnak, de sajnos Doktor Utriusque látott már karón varjút és jobb megoldás nem igen jutott eszébe. Ezen sejtést sem a személyes egyeztetés során megjelenő, Camorra capo-t idéző „ügyvezető úr”, sem a Schadl-Völner ügyben napvilágot látott információk nem segítettek eloszlatni. Egy szó, mint száz, már a szerződés elolvasása előtt is bűzlött az egész történet, mint a garum. Nem meglepő módon a szerződés igazolta az előzetes várakozásokat, a főbb problémás pontok:
Numero uno. A szerződés alapvetően két dologra terjedt ki, az egyik a végrehajtói adatbázis átnézése (ún. „piackutatás”) megadott feltételek alapján, a másik maga az árverési licit. A megbízási díj teljesen aránytalanul fel volt osztva úgy, hogy a díjból 50% az előzetes piackutatás, 25% mindenféle adminisztratív sallang és 25% maga a licit elvégzése. Ha szerződünk a céggel és nem lesz olyan ingatlan, amit szeretnénk, akkor kifizethetjük a megbízási díj 75%-át anélkül, hogy bármit kaptunk volna cserébe. A matek kedvéért ez kb. az ingatlan értékének 3,75%-a, egy átlagos pesti lakás esetében 2 000 000 Ft körül mozog. Nem nagy üzlet megbízói oldalról.
Numero due. A megbízási díj olyan esetekben is járt volna a cégnek, amit semmi nem indokol. Például, ha valaki ránk licitál és elviszik az ingatlant előlünk, akkor is ki kell fizetni a megbízási díj 90%-a körüli összeget (ingatlan értékének 4,5%-a). Ugyanez a helyzet, ha az árverést a végrehajtó törli, érvényteleníti, és így tovább.
Numero tre: A fentiek ellensúlyozására volt ugyan olyan rendelkezés, ami szerint sikertelen árverés esetén a cég még további 6 hónapig ingyenesen folytatja áldásos tevékenységét, de sajnos ez a rész tele volt általános sallanggal és semmi konkrétummal: a cég próbálkozik, kutat, mindent megtesz, stb. Ha letelik a 6 hónap, a milliós nagyságrendű megbízási díj szintén fizetendő a semmiért cserébe.
Numero quattro: A szerződés rendes felmondása ugyan lehetséges, de a megbízási díj 50%-a ekkor is fizetendő.
All in all: a szerződés úgy foglalható össze röviden, hogy az ügyfél mindenért is fizetni köteles kemény összegeket, a cég viszont cserébe semmire nem köteles. Az ügyfél vagy kap a pénzéért cserébe ingatlant, vagy nem.
További adalék a történethez, hogy a kedves ügyfélnek egy olyan ingatlant ajánlgattak, amit kb. 10 évvel azelőtt árvereztek el. Persze a 10 éves ingatlanár csábító volt. Amikor Doktor Utriusque jelezte a cég Gizikéjének, hogy lekérte a tulajdoni lapot és ne hülyítsen minket, Gizike még neki állt feljebb, hogy az ingatlan árverése folyamatban van és szerződjünk csak bátran. Doktor Utriusque erre halkan megjegyezte, hogy az ingatlan pont annyira van jelenleg is árverés alatt, amennyire Doktor Utriusque az angol királyi család tagja és csak hobbiból ügyvéd Pesten. Szerződéskötésre végül nem került sor, szerencsére a kedves ügyfél belátta, hogy nem ezzel a céggel fogja megkötni élete üzletét.
Ha esetleg nem egy szélhámos céggel szerződénk, hanem magunk próbálunk árverésen venni, akkor is érdemes óvatosan eljárni és alaposan átgondolni a buktatókat. Alapvetően a végrehajtási vétel azoknak lehet érdekes, akiknek mély a pénztárcájuk és ráérnek, azaz befektetési vevők. Fizetni ugyanis rögtön kell, de évek is eltelhetnek mire birtokba kerülünk. A másik fő kockázat, hogy nem mindig tudjuk mit kapunk a pénzünkért, ugyanis sok esetben nem lehet megtekinteni az ingatlant. Fun fact a végére: írás közben kíváncsiságból ránéztem a cégre a cégnyilvántartásban, hogyan muzsikál az évek múltán. Nos, kényszertörlést követően most éppen felszámolás alatt van. Úgy tűnik mégsem volt annyira jó az üzleti modell.