Soha nem gondoltam volna, hogy egy bejegyzésben tudok hivatásomról és egyik hobbimról is írni, de eljött a pillanat e remek cikknek köszönhetően.
A tényállás röviden a következő: Felméri Kázmér marhára éhesen járja Fejér megyét, betér egy csárdába, az étlapra ügyet sem vetve rendel egy pörkölt + limonádé menüt. Jó étvággyal elfogyasztja, majd kap egy 21 000 Ft-os számlát. Ezt követően némileg elsápad és dadogva közli, hogy a készpénz elfogyott, kártya nem is volt. A pincér illedelmesen elkéri Kázmér autója kulcsát zálogba, amit hősünk boldogan odaad, hazavonatozik és (vélhetően) rendezi a cechet. Utóbbi mozzanat nem derül ki a cikkből, de gyanítjuk, hogy így történt.
Jogászkodjunk!
Az eset több kérdést is felvet, ami talán legelőször juthat az olvasó eszébe az az, hogy ki kell-e fizetnie Kázmérnak a teljes cechet, ha nem volt tisztában az árakkal? A válasz az, hogy alapesetben természetesen ki kell. Amennyiben Kázmér nem nézte meg a rendelkezésre álló étlapot, akkor ő hibázott és a római kor óta élő jogelv szerint a saját maga által vétett hibára előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Ha Kázmér figyelmetlen volt és nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható (megnézem az étlapot, mielőtt rendelek), akkor ezért ő lesz a felelős.
Vigyük tovább az esetet! Mi a helyzet akkor, ha nem 21 000 Ft az étlapban egy marhapörkölt menü, hanem 21 000 000 Ft? Az egészséges jogérzék talán mindenkinél azt súgja, hogy egy ekkora összegű pörkölt menü azért nem egészen tisztességes. Az egészséges jogérzék természetesen helyes, mint általában, legalább két szempontból.
Az első büntetőjogi. Tegyük fel, hogy a csárda „véletlenül” két étlappal működik. Az egyik rendes árakat tartalmaz, a másik a kevésbé konfrontatív (külföldi) vendégek számára készült és az árak egy vagy két nullával „véletlenül” elírásra kerültek. Nyomdahiba, megesik mindenkivel. A rendőrség azonban erre joggal mondhatja azt, hogy csalás bűncselekményének gyanúja felmerült és tessék befáradni az illetékes kapitányságra.
A másik polgári jogi. Jogász nyelven egy éttermi étkezés esetében az történik, hogy a csárda nyújt egy szolgáltatást (marhapörkölt menüt főz, tálal), amiért cserébe Kázmér nyújt egy ellenszolgáltatást (kifizeti a menü árát). Ha ez a rendes étlap szerinti árakkal történik, akkor Iustitia mérlegének mindkét serpenyője egyensúlyban van. A csárdában mindenki boldog, a vendég jól lakott, a csárda pedig megkapta a maga jussát.
Ám, ha a mérleg egyik serpenyőjében 21 000 000 Ft van, a másikban pedig egy marhapörkölt menü, akkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy mennyire is vannak a serpenyők egyensúlyban? A válasz az, hogy semennyire, hiszen ennyi pénzből importálhatunk akár egy csinos wagyu bika, tehén párocskát Japánból (ha lesz, aki eladja) és egy pörkölt árából akár neki is állhatnánk a magyar wagyu csorda tenyésztésének.
Ha Iustitia serpenyői nagyon kilengenek, akkor erre lehet hivatkozni a Tisztelt Bíróság előtt is például feltűnő értékaránytalanság jogcímén. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás kimagaslóan nagy értékkülönbsége esetén az ügylet érvénytelen lehet. Szabadpiaci árak esetében a feltűnő értékaránytalanságot a gyakorlatban sokszor nehéz megállapítani, ezért szándékosan írtam egy extrém példát a könnyebb megértés kedvéért.
Az első rész ezzel zárul. A következőben arról lesz szó, hogy a feltűnő értékaránytalanság alkalmazható-e Doktor Utriusque szerint egy 21 000 Ft-os pörkölt menüre, valamint átülünk a másik oldalra és arról is fogok írni, hogy mit tehet a csárda tulajdonos, ha a nagyon kedves fogyasztó vendég nem óhajt fizetni, függetlenül attól, hogy 21 000 Ft-os pörkölt menüt rendelt vagy egy turista menüt kért kis kólával két szívószállal cirka 500 jó magyar Forintért.